2012. január 4., szerda

Húsos-tejfölös tekercs, leveles tésztából


Első körben elnézést, hogy ennyire elmaradtam, de eltartott egy darabig, amíg elfogyasztottuk a karácsonyi maradékokat. De jelentem, elfogyott a töltött káposzta is, így a héten főzésre is sor került. Hogy ennek az ételnek mi a neve, arról fogalmam sincs, de finom volt. És tejfölös. Napi egy kis doboz a fejadagom. És legutóbb már a vödrös verziót vásároltam.


Hozzávalók

0,5 kg darált sertéscomb
hagyma
pirospaprika

bors
kömény
1 nagy tejföl
réteslap (egy lap) vagy leveles tészta (bolti változat volt nálam)

A darált húst pörköltesen készítjük el. Na most, én még termelni (értsd: dolgoztam) voltam, így Zoli kezdte el a pörkölt készítését, de nem fotózott. Így erről nincsenek képek. DE! Most megteszem azt, amit eddig még soha és belinkelek egy másik (saját) bejegyzést: http://katasztrofa-konyha.blogspot.com/2011/12/tejfolos-csirkepaprikas.html Szóval, itt le van írva fotókkal hogyan kell pörköltet készíteni. Ez alapján már el tudjuk készíteni a sertéshúst. Csinálhatjuk úgy is, hogy kevés leve legyen (mi most így készítettük el), de főzhetjük bő lével is. Ha így döntünk, akkor a végén a levét tejföllel behabarva a betekert tészta tetejére kell önteni, mint a húsos rakott palacsintánál. A habarás menetét szintén a csirkepaprikásnál találjuk meg.


Jöhet a tészta. Mi kipróbáltuk leveles tésztából és réteslapból is. Szerintem réteslapból finomabb volt. (A fotók a leveles tésztával készültek.)
Tegyük a tésztát egy nagy konyharuhára. Erre azért van szükség, mert ennek a segítségével fogjuk feltekerni a tésztát. Ha nincs épp tiszta fölös konyharuha, használjunk erre sütőpapírt.


Ha leveles tésztát használunk, megkenhetjük egy kis tejföllel. Rétestészta esetében ez szerintem nehézkesebb, könnyen szakad, így azt inkább csak olajjal kenjük meg. Erre azért van szükség, mert a bolti tészta nagyon száraz, és kenés nélkül olyan lesz mint a papír. Nem kell sok. Én tojáskenő ecsettel vittem fel rá egy keveset. Mintha falat festenék.

Szórjuk rá a húst. Erre is tehetünk még tejfölt :) Szerintem ez a húsmennyiség, amit én rászórtam, azért túlzás, de biztos éhes voltam, mikor készítettem.


A sütőpapír segítségével tekerjük fel a tésztát. Gurgassuk, míg ilyen tekercs nem lesz belőle:


A tetejét is kenjük meg tejföllel. 220 fokos sütőben (nálam minden ezen sül) kb. 20 perc alatt sül át.


Minő meglepetés: tejföllel tálaljuk.

A rétestésztás verzió végeredménye:


Ez kicsit laposabb lett, mivel a tészta vékonyabb. A végén a tetejére szórtunk még reszelt sajtot. No meg persze tejfölt hidegen.
Azt hiszem a tejfölből címke lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Google+