2013. április 14., vasárnap

Rizsfelfújt



Jelentem, sikerült! Végre elkészült egy étel, ami ehető lett, így posztot is tudok írni belőle. Persze a siker nem volt teljes, ugyanis a formából csak így sikerült kiszednem a sütit:


Akinek van ötlete, hogy ez már megint miért történt így, az ne habozzon, írjon! (Ákos, mielőtt lecsapnád a labdát: a fotó a vaku miatt lett ilyen, azt tudom.)
A receptet újra Horváth Ilonától vettem.


Hozzávalók

12 dkg rizs
0,5 liter tej
1 dl víz
2 egész tojás
10 dkg cukor
1 kávéskanál liszt
2 dkg vaj
1 citrom reszelt héja
(vanília)
5 dkg mazsola

Első körben a rizst kell megfőzni. Ehhez elegyítsük a vizet és a tejet, keverjük el benne a cukor felét és a citrom héját, majd öntsük rá a rizsre. A recept szerint csak fel kell forralni a tejet és rögtön le is kell zárni a tűzhelyet, majd félre tenni és megvárni, amíg a rizs felszívja az összes folyadékot. Először én is így próbálkoztam, de 10 perc után sem láttam semmi változást, ezért más receptekre hagyatkozva inkább elkezdtem főzni a rizst, takarékon, fedő alatt, úgy mint mikor köretnek készítem (Rizs készítése)

Így is vagy jó fél óra volt, ha nem több, mire felszívta az összes folyadékot. A legvégén, mikor már csak kevés folyadék volt rajta, lekapcsoltam alatta a tűzhelyet, nehogy leégjen. 

Amíg a rizs főtt szétválasztottam a tojásokat. A sárgáját elkevertem a vajjal és hozzáadtam a cukor maradékát is. Hogy ezt tényleg így kellett e tenni, azt nem tudom, mert a receptben elfelejtkeztek a cukor maradékáról, így önkényesen döntöttem róla. A tojásfehérjékhez adtam egy csipet sót, majd betettem a hűtőbe. Csak közvetlenül az összeállítás előtt vertem habbá. Mivel csak egy hétköznapi gasztroblogger vagyok, vanília helyett csak aromát szoktam használni a sütikhez, így most is így tettem. A tojásfehérjéhez adtam hozzá a vanília aromát, de csak akkor, mikor már kemény habbá vertem (kb. 10 mp-el a vége előtt adtam hozzá).


Amikor a rizs kihűlt, hozzáadtam a tojássárgás masszát, a kávéskanál lisztet, majd belekevertem a tojáshabot is. Eddig nagyon pöpec volt minden, a nyers tészta íze is finom volt, így nem aggódtam.

Egy kuglófformát jó vastagon kivajaztam, megszórtam zsemlemorzsával és beleöntöttem a tésztát, majd 180 fokos sütőben kb. 40 percig sütöttem.


Még a fenti látványkor is bizakodó voltam, gondoltam szépen kicsúszik majd a formából a tészta, pöpec fotókat fogok lőni a napsütésben, de aztán megtörtént a már fent említett dolog; darabokban hullott ki a tészta a formából. Végül sikerült annyit összeszednem, amiből kijött egy valamire való fotó, a többit meg darabosan ettem meg.


Tálaláskor használhatunk csokiöntetet, baracklekvárt vagy akár málnaszörpöt is. Nekem egyik sem volt itthon, így én eperlekvárral ettem.

4 megjegyzés:

  1. Tényleg ehető lett, sőt. Mondjuk a receptben szerepel mazsola is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, elnézést, a mazsolát én kihagytam most, de csak bele kell szórni az összeállított nyers tésztába.

      Törlés
  2. Én is Horváth Ilonától szoktam rizsfelfújtat sütni! Bátor ember vagy amúgy, Valcsi, én mindig tepsiben csinálom, abbül könnyebben kijön :-D

    VálaszTörlés
  3. Legközelebb én sem leszek ilyen hülye :-)

    VálaszTörlés

Google+