2014. december 2., kedd

Zöldborsókrémleves


Túl Gergő hasfájásán, annak kipihenésén és egy nagyon hosszú lusta időszakon, végre rávettem magam, hogy posztot írjak. Nem is szaporítom a szót bevezetéssel (Gergő már alszik egy ideje), inkább gyorsan lepötyögöm a receptet.


Hozzávalók

450 g zöldborsó
negyed erőleves kocka
fél fej vöröshagyma
olívaolaj
1 púpos evőkanál tejföl
1 teáskanál liszt
víz

bors


A hagymát apróra vágtam és kevés olajon, kis lángon üvegesre (átlátszóra) pároltam.


Amikor a hagyma megpuhult, ráöntöttem a zöldborsót, átkevertem, majd felöntöttem annyi vízzel, ami éppen ellepte a zöldborsókat. Beledobtam a leveskockát, felforraltam, és fedő alatt kb. 15 percig főztem. 

Ezt követően levettem a tűzhelyről és botmixerrel addig turmixoltam (volna) a levest, amíg egynemű nem lett. Sajnos az én botmixerem nagyon életlen már (már úton van az új), így nem birkózott meg a zöldborsókkal. Végül feladtam és átszűrtem az egészet, hogy krémleves, és ne darabos leves állaga legyen. Elég nagy kupac zöldborsó akadt fen a szűrőn, gondolom jó mixerrel azért kisebb adag maradt volna egészben. Ettől függetlenül, ha úgy látjuk, hogy sok borsó maradt fél-vagy egész darabban, érdemes átszűrni az egészet. 


Végül visszatettem a levest a tűzre, és amíg újra felforrt elkészítettem a habarást. Ehhez a tejfölt simára kevertem, majd belekevertem a lisztet. A forró levesből átmertem egy kanállal a lisztes tejfölhöz, jól összekevertem azzal is, és az egészet visszaöntöttem a levesbe. Elkevertem, majd megvártam, hogy újra felforrjon. Végül már csak az ízesítés maradt. Ehhez sóztam, borsoztam, amíg szerintem finom lett (lehet cukrot is adni hozzá).

Én levesgyöngyöket szórtam bele, de ettem már úgy is, hogy pirított baconnal volt megszórva. Úgy is nagyon finom. 
Ami a leves sűrítését illeti, van aki nem habarással csinálja, hanem a borsó mellé egy krumplit is tesz a levesbe, majd így turmixolja le. A krémes állagot pedig tejszín hozzáadásával éri el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Google+